A napjainkban olyan élesen látható "árkok és törésvonalak" gyökerei legalább száz évre, az 1905-1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza - érvel monográfiájában Bihari Péter. Döntőnek bizonyultak szerinte az első világháború évei: akkor roppant meg a hazai középosztály, s vált ezzel véglegessé a szakadás a "keresztény" és a "zsidó" középrétegek között. Rögzült az az erősen túlzó sztereotípia, amely szerint a zsidók kerülik a harctereket, de meggazdagszanak a hátországban, és elfoglalják a tönkremenő magyar középosztály helyét. A szerző a külföldi szakirodalom alapján igazolja, hogy a magyarhoz hasonló folyamatok játszódtak le Németországban és Ausztriában. A nagy háború - a kezdeti lelkesedés után - ott is lerombolta a látszólagos nemzeti egységet, majd átterjedt a hátországra. Eközben az erős középosztállyal rendelkező antant államokban megerősítette a szolidaritást, az összetartozást. A könyv sorra veszi a politika, az élelemellátás, a vidéki és városi társadalom, az elit- és a tömegkultúra alakulását. A háborús mindennapok leírásakor bőven idéz a napisajtóból, felhasználja Karinthy piaci riportjait, Kaffka Margit novelláit, Kosztolányi publicisztikáját, Illyés Gyula, Nagy Lajos és Várnai Zseni visszaemlékezéseit. Mindezek alapján képet ad a munkába álló nők megpróbáltatásairól, a tömegnyomor és a luxus ellentétéről, az oktatás átalakulásáról és a mozi fellendüléséről. A háborús nyelv elemzéséből kiderül, hogy Magyarországon a "törésvonal" mindkét oldalán lévő erők a végső leszámolásra készültek. A hátországban 1916-1918 között keletkezett "lövészárkok" pedig máig megosztják közéletünket.