Ne sikíts, ha egeret látsz - és ne is szaladj el, mert az egerek senkit sem bántanak, csinos, kedves kis állatok, életmódjuk pedig annyira érdekes, hogy vastag könyvet lehetne írni róla. A házi egér a forró trópusokra éppen úgy elkísérte az embereket, mint a sarkvidéki kutatóállomásokra, otthon van a falusi házakban, tanyákon, istállókban, de a városok betondzsungelében is. Csendben, feltűnés nélkül, de nagyon hűségesen. Az egerek családi közösségben élnek, igazi egérbirodalomban, amely mindig egy hímmel és egy nősténnyel kezdődik, de a gyorsan születő fiatalokkal egykettőre megsokasodik. Azt a területet, ahol élnek, kamrát, istállót vagy gabonapadlást, szigorúan védik fajtársaik ellen, idegen egeret nem engednek be oda. Ezen az úgynevezett territóriumon belül vannak közös táplálkozó-, ürülékrakó- és tisztálkodóhelyeik, a bútorok és ládák között vezető láthatatlan ösvényeiket pedig szagjelzésekkel látják el, amelyek éppen úgy irányítják őket, mint az autókat a különböző táblák az utcákon. A házi egér szapora állat. A nőstények évente akár nyolctíz alkalommal is nevelhetnek kölyköket, egyszerre öt-tizenkét fiókájuk van. Az újszülöttek mindössze egy gramm súlyúak, gyorsan fejlődnek, két hónaposán már ivarérettek és kölykeik lehetnek. Segítik egymást. Ha valamelyikük a macska karmai közé kerül, kicsinyeit nyomban gondozásba veszi egy másik nőstény, amelynek hasonló korú kölykei vannak. A fiatalok egy része idővel elvándorol, és a közelben új családot, új birodalmat alakítanak. Az egerek nem élnek soká, legfeljebb másfél évig, de mindvégig bájosak, ügyesek és nagyon leleményesek. Családi életükkel pedig nekünk, embereknek is példát mutatnak.