A kötet, amelyet az olvasó ezúttal kézbe vesz, és figyelemre méltat, művészetfilozófiai írásaim újabb gyűjteménye, egyszersmind válogatás íróasztalom-íróműhelyem negyven-ötven év alatt betakarított szellemi terméséből. Elegyes írások. Akad közöttük terjedelmesebb elemző dolgozat, nagyobb monográfiából átemelt részlet, esszészerű tanulmány, de rövidebb szöveg is, amelyet valamelyik általam fordított filozófiai vagy esztétikai mű elé mintegy hangütésnek szántam. Az összegyűjtött, de jócskán szerteágazó témájú fejezeteket éppenséggel műkritikákkal próbáltam keretbe foglalni. Magukat a szövegeket némelykor rövidítéssel módosítottam, de stiláris változtatásokra nemigen kerítettem sort. A megjelenés idejét és helyét mindenütt jeleztem; az olvasó ítéletét bizonyára befolyásolja egy-egy árulkodó évszám. Még árulkodóbb persze a kötetre jellemző válogatás módja, a szerző által tüntetőleg favorizált korszak: a modern zeneértés kialakulástörténete, a Kant­tól Adornóig terjedő zeneesztétika. Innen kapta címét is ez a sajátos tanulmány­gyűjtemény. „Zenében gondolkodni”: ez volt a zeneesztétika Hanslick által tervezett revíziójának alapelve. Ezt írta zászlajára a XIX. és XX. század közötti zeneértelmezés francia főalakja, Jules Combarieu („zenében gondolkodni, hangokkal gondolkodni, ahogyan az íróember szavakkal gondolkodik”). Zenében gondolkodtak a nemzetközi mozgalomként megjelenő Új Zene nagyjai, Bartók csakúgy, mint Schönberg. Nem lenne hát helytelen ez a címadás sem: a modern zenefelfogás fejlődése Kanttól Adornóig. Írásaim mozaikdarabkák, de remélhetőleg nem teljesen szétszórt adalékok. A jóindulatú olvasó talán felismerheti: nyolcvanévesen ennyire futotta, nem többre, nem is kevesebbre. Köszönöm ezt a rejtett „monográfiát”, a hatvanas években megírt Ethosz és affektus kései folytatását kollégáimnak, az egykori Lukács-iskolának, mindenekelőtt családomnak, különösen Karkovány Juditnak, feleségemnek és munkatársamnak.