Saját képekkel - Ismertető: Külön esztétika alakult ki a megbukott szerzők használatára, amely szofizmák segítségével be akarja bizonyítani, hogy a siker megvetendő dolog, amelyet az igazi művésznek szégyelnie kell, csak a meg nem értett lángelmének van igaza, a legszebb a kifütyült opera, amely senkinek sem tetszik, a «beérkezett», aki meghódította a közönség kegyét, hitehagyott, úgyszólván elvesztette a művészi

polgárjogot és csak hidegen szabad őt üdvözölni. Mindez azonban nevetséges hazugság. Csak a bolondok beszélnek süket füleknek, csak azok az operák élnek, amelyeknek közönségük van. Igaz, hogy a művészettörténet általában és a zenedráma története különösképpen olyan eseteket is ismer, ahol a közönség tanácstalanul állt kétségbevonhatatlan értékű művek előtt, amilyen a Carmen, a Traviata, a Tannhauser, de először is ez a habozás viszonylag rövid ideig tart,- mintegy, hogy egy vagy száz évig-e- másodszor pedig nem ismerjük mindig ezeknek a sikertelenségének az okát úgy, ahogy a Tannhauser párisi bukásáért ismerjük (tudvalevőleg Berlioz vezetése alatt szervezett társaság fütyülte ki ezt az operát)... ----- Tartalom: Abszolút művészet és relatív művészet 5 Egyetemes és helyi művészet 12 Nemzeti művészet 27 A közönség 38 Toscanini 49 Puccini Giacomo 61 Verdi és a hamis verdizmus 74 Wagner és a hamis wagnerizmus 86 Utószó 97