A magyar egyházzene-történet egyik feltáratlan fejezete az időben tőlünk nem is olyan távol eső 1950-es, ’60-as években keletkezett miseirodalom. A Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, az azt követő megtorlások, és a Kádár-rendszer első tizenhárom évének időszakában keletkezett repertoár darabjai a korszak egyházellenes hangulata miatt nem kerülhettek be a magyar zenei köztudatba. Születésük idején e művek nagyobbik része az asztalfióknak készült, míg mások szerencsés esetben be lettek ugyan mutatva a liturgia keretein belül vagy – gyakran évtizedes késéssel – koncerten, de ezt követően hosszú ideig nem lehetett róluk hallani. A több-kevesebb ismertségnek örvendő művekről (Lajtha László, Farkas Ferenc és Dobszay László miséi) könyvünk nyújt először részletes elemzést, továbbá ráirányítja a figyelmet a kor jeles egyházzeneszerzőjére, Lisznyay Szabó Gáborra, valamint több ismeretlenségben lévő kompozícióra, többek között Kalmár László, Károlyi Pál és Patachich Iván műveire.