Ez a könyv nem a szokványos értelemben vett zenetörténet. Koncepciója abból a gondolatból indul ki, hogy az egyén, a valós, a konkrét ember számára a zenetörténet nem az, amit lehetőség szerint a maga teljességében a könyvekben talál, hanem az, amit magáévá tett és sajátjaként magában hordoz, s csak azt teszi magáévá, amit maga megtapasztal, átél. Ezért tehát e könyv koncepcionális alapelveként a zenetörténet megélését szolgálja. (E maxima először a szerzőre, saját magamra vonatkozik: csak azt hozhatom közel az olvasóhoz, amihez magam is közel kerültem, amivel bensőséges viszonyban állok. S így a tárgyak kiválasztását és a súlypontok elhelyezését könyvemben elsősorban az határozta meg, hogy a történtekkel való többnyire sokéves foglalkozás során magam is történelmet éltem át. Minden egyéb peremre szorul, legfeljebb óvatosan hangzik el, vagy kimarad. Ez a válogatás szélsőségesen szubjektív. Önkényesnek mégsem mondható: megalapozása, gyökerei a megélt történelem eszméjében keresendők. Abban az elképzelésben, mely szerint a történelem egzisztenciális érintése a szerzőről átvihető az olvasóra, s az ily módon megvalósult válogatás benne, az olvasóban otthonra talál, s megteremti a feltételeit annak, hogy az másutt is otthonra találjon.)