A szerző ebben a kötetében új szempontok alapján közelíti meg a hódolt Magyarország történetét. Egyrészt egy eddig önállóan ritkán vizsgált régiót, a Dunántúl török uralom alá került területének egészét tanulmányozta, másrészt pedig török hódoltság történetének egyik legkevésbé ismert elemét, a katolikus egyház hódoltsági szerepét kutatta. Munkája során elsősorban az intézmények működésére összpontosította figyelmét: monografikus igénnyel tárta fel a jezsuita „missio turcica” állomásainak: a pécsi, veszprémi és andocsi rendházaknak, valamint a pesti bosnyák ferences rezidenciának a históriáját. A missziós intézmények történetén keresztül tárgyalja a katolikus egyház hódoltsági jelenlétének számos kérdését: a püspökök és egyházmegyéjük közötti kapcsolatokat, az egyházi adóztatást, a világi papság és a licenciátusok működését, az oktatási és művelődési törekvéseket, a felekezetek és etnikumok közötti érintkezéseket és a muszlim-keresztény együttélést. Az egyháztörténetet a hódoltság történetének egészébe ágyazva a kötet lapjain kirajzolódnak a dunántúli hódoltság eddig alig ismert sajátosságai, mindenekelőtt a magyar-délszláv, illetve keresztény-muszlim együttélés számos aspektusa. A törökkor-kutatásunk által korábban megrajzolt hódoltság-kép az alföldi viszonyoktól több szempontból erőteljesen különböző dunántúli adottságok bemutatása révén válhat sokkal árnyaltabbá.