Pavel Florenszkij pravoszláv teológus, pap, filozófus, matematikus, muzeológus, esztéta és mérnök volt valóságos polihisztor. A kultusz filozófiája, az orthodox egyházatyák tanításaira alapozott, töredékesen fennmaradt műve olyan egységes keretben tárja fel a kereszt, a templom, a szentségek és a szertartások mély értelmét, mely a vallási kultusz és a modern szekularizált kultúra mai együttélését új megvilágításba helyezi. Florenszkij szenvedélyes előadásmódja igazi irodalmi élmény. A teológiai háttér megértését jegyzetek és utószó segíti.

A keresztény kultuszban lehet egyáltalán nem hinni, azaz kívül állni a keresztény valláson. De a keresztény valláshoz tartozni azt jelenti, hogy hittel venni részt a kultuszban. Ekkor nincs helye a könnyelmű viszonynak, az afféle léhaságnak, amire kevesen nem hajlamosak. Az ószövetségi kultusz félelmet kényszerít ki a maga monumentalitásával; a keresztény kultusz annyira vált úgymond testessé, amennyire a mi parányi, mondhatni, játékszernyi templomainkban elfért. Bár lényege szerint szikrázó-villámló és perzselő, de ritka kivételektől eltekintve nem fedi fel nyilvánvalóan félelmetes nagyságát, nem követeli bámulatunkat, hanem inkább hitünk mélyén honol. De szerénysége mégse tévesszen meg bennünket, és ne kezeljük őt, a noumenális lényt túlzott bizalmaskodással: ne hagyjuk kiveszni az Istenfélelmet!