A német császárságot 1871. január 18-án, a győztes németfrancia háborút követően a versailles-i palota tükörgalériájában kiáltották ki. A porosz Hohenzollern-dinasztia vezetésével, kisnémet bázison először alakult meg a németek nemzeti állama. A császárság bel-és külpolitikai fejlődésére 1890-ig első kancellárja, Otto von Bismarck személyisége nyomta rá bélyegét. A Német Birodalom a 19. század utolsó évtizedeiben jól fejlett ipari állammá vált. 1888-tól, II. Vilmos császár uralkodása alatt az államférfiúi önuralom és az okos mértékletesség régi erényei helyére lépő új szellem már nem megőrizni akart, hanem mindenáron előre haladni, s ez rendkívül kockázatos politikai lépésekben mutatkozott meg. A világhatalmi pozíció megszerzésére való törekvés, a német fegyverkezési program azonban végül a bismarcki szövetségi rendszer felbomlásához és Németország külpolitikai elszigeteltségéhez vezetett, s ez nagyban hozzájárult az első világháború kirobbanásához. Az alkotmányos monarchia 1918. november 9-én II. Vilmos lemondásával és Hollandiába távozásával ért véget.