Hitharcosok, gázik vesznek körül minket, fennen hirdetett szavaikért az életüket is feláldoznák. A mohácsi csata és a Szigetvár megvétele közé eső negyven esztendőben I. Szülejmán szultán az iszlám nevében tiporta le Magyarországot, ahol végül meghalt. Hozzá intézi emlékező sorait feltétlen híve, Szokollu Mehmed nagyvezír, életének tanúja, bemutatva politikáját, munkatársait, a varázslattal teli háremből feltündöklő szerelmeit és családi életét. Az oszmán uralkodó bizonyosra vette, hogy senki nem állíthatja meg Bécs felé menetelésében, amelyre, mint a római császárok örököse tartott igényt. Ám Zrínyi Miklósban emberére talált:
"Mi ugyanis úgy határoztunk, hogy mindenképpen e várba zárkózunk be, mert az a kívánságunk, hogy a jóságos Istennek, ő szent császári és királyi felségének, valamint a kereszténységnek s ennek az édes, végső pusztulásba taszított hazának hűségesen, állhatatosan és derűs arccal szolgáljunk vérünk hullásával, s ha a sors úgy hozná, akár saját fejünk veszélyeztetésével is."