A könyv két kivételes teljesítményű magyar-zsidó tudós, Alexander Bernát filozófus (1850-1927) és Marczali Henrik történész (1856-1940) tevékenységét és magyar-zsidó önazonosságát közelíti meg. Úgy, hogy egyúttal esettanulmányokkal viszonyítási keretet alkot értelmezésükhöz. Ebben a keretben tárják fel, elemzik és értelmezik szerzői - Huszár Mihály, Dénes Iván Zoltán, Peremiczky Szilvia, Konrád Miklós, Zima András, Schweitzer Gábor, Zóka Péter, Turbucz Péter és Varga Péter András - Marcali első rabbija, Morgenstern/Marczali Mihály identitásának tényezőit és kapcsolati hálóját, Marczali Henrik magyar-zsidó identitását, Ormódi Bertalan, Kiss József és Makai Emil magyar-zsidó írók önazonosságát, a magyarországi zsidók helyzetére vonatkozó kortárs zsidó értékeléseket, a 19-20. század fordulója zsidó integrációs stratégiáit, két magyarországi rabbiegyesület szervezését, programjait és kezdeményezőit, Alexander Bernát múlt század eleji oktatáspolitikai előadásait, Alexander Bernát és Marczali Henrik a nagy háború első három évében tartott előadásait, publicisztikáját, háborús propagandáját, Alexander Bernát és tanítványai filozófiai tájékozódásának egyik lehetséges, de kifuttatatlan - fenomenológiai - fejlődési irányát.
A vizsgált magyar-zsidó identitásminták feldolgozása során - szerzők és szerkesztő - el kívánták kerülni az esszencializmust, a közösségi metafizikát, azt tehát, hogy valamilyen tértől és időtől független kollektív lényeget feltételezzenek, és azt illusztrálják: az asszimiláció apologetikáját, kritikátlan eszményítését, továbbá az ortodox visszahatás idealizálását és ahistorikus projekcióját. Továbbá azt, hogy a Soát és a cionizmust vetítsék vissza az asszimilációs eszmére, s a magyar-zsidó identitás mintáinak vizsgált változataira.