Ismertető: "Sokszor ​elmondtam az egyetemen a diákjaimnak, hogyha hallgatják pácienseiket, nehogy azt mondják egy idő után: „Ez semmi, hát még nekem…” Meg kell tanulniok, hogy nem róluk van szó. Azonban az teljesen természetes, hogy miközben a velük szemben ülőre figyelnek, önkéntelen képzettársítással gyakran jut eszükbe olyan történet a saját életükből, amely kikívánkozik belőlük. Ilyenkor tilos megszólalniok önös érdekből, szabad azonban saját példájukkal segíteniök a pácienst problémája megoldásában, sőt abban is, hogy ne érezze adott konfliktushelyzetét egyedülvalónak. Én mindig a magam életéből vettem a példákat, amennyire ez lehetséges volt, nehogy azt az érzést keltsem bárkiben, hogy – ha név nélkül is – később majd az ő ügyét adom ki másnak. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy sok mindenről számos hasonló történet jusson eszembe. Természetesen annyi mégsincs, hogy mindenben tudtam volna mintával szolgálni anélkül, hogy ismertem volna mások életélményeit. Ez a könyv lehetőséget ad nekem arra, hogy olyan emlékeket is kiírjak magamból, amelyek nem szerepeltek példarepertoáromban. Igyekeztem egyszerűen, közérthetően, olvasmányosan fogalmazni, hogy könnyebben továbbadhassam az ismereteimet, amelyeket pácienseim révén szereztem. Szándékom az, hogy olvasóimnak segíthessek saját problémáik megoldásában. Nemcsak úgy, hogy olvasás közben tudatosan szerezzenek élményeket, hanem úgy is, hogy szinte észrevétlenül, szórakozva építsenek be személyiségükbe megértéseket és megérzéseket, amelyekről talán eddig nem is tudták, hogy a sajátjaik. Ez az én adósságtörlesztésem, mert nincs az a szakkönyv, amelyből többet tanulhattam volna, mint amennyit pácienseimtől tanultam. Hála érte. Az ember igen bonyolult lény Távolról sem akkor válik pszichológussá, ha elvégzi a szükséges tanulmányokat. Erre a hivatásra is születni kell, mint minden másra. Mióta az eszemet tudom, mindig segíteni szerettem volna mindenkinek mindenben. Sokáig azt hittem, hogy a segítség leghatásosabb formája a beteg test meggyógyítása. Tévedtem. Több mint harminc éve foglalkozom az emberrel, azokkal a legfőbb összetevőivel, amelyeket nem lehet olyan egyszerűen górcső alá tenni, mint a sejteket, szöveteket. Rengeteg érdekes esettel találkoztam, s nagy örömömet leltem abban, hogy tehettem valamit, érzésem szerint gyakorta nem is keveset, pácienseim nehézségeinek megoldásáért. Ebben a könyvben számos esetismertetés szerepel. Ha nem is vonható le mindegyikből általános következtetés, talán sokaknak segíthetnek. A pszichológus is ember, s az ember csak úgy tud érdemben valaki mellé állni, ha kellően empátiás, képes beleélni magát a másik helyzetébe, elfogadva jó szívvel, hogy most nem ő a főszereplő. Ez a fajta azonosulás viszont mozgósítja saját személyiségének hasonló vagy éppen homlokegyenest ellenkező emlékeit. Mindenféle pszichoterápia arra irányul, hogy oldja a személyiség elfelejtett, elfojtott tartalmainak érzelmi feszültségét. Ez úgy történik, hogy a felnőttkorban felidézhető korábbi érzelmi sérülések feldolgozásra kerülnek. A felnőtt jó szívvel bocsásson meg gyermeki önmagának, és azoknak is, akik a történések során hosszú távra neurotizálták. Az ember pszichoszomatikus lény, éppen ezért az ártó stresszek feszültségei gyakran szervi szintre tevődnek át. Így nemcsak boldogtalanná, kiegyensúlyozatlanná, hanem beteggé is teszik az egyént. A könyv arra a kérdésre is megkísérel válaszolni, hogy milyen lélektani háttér milyen szervi működésbeli zavart okozhat, és az adott esetben hogyan segíthetünk magunkon." Dr. Lux Elvira- További ismertető: "Belelapozás".