A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és az emberölés, a társbetegségek és a másodlagos lelki következmények, valamint szociális lecsúszás valószínűségét. Ezt a valószínűséget a kockázati és védő tényezők együttesének pillanatnyi együttállása alapján lehet értékelni. Ezeknek az egyedi tényezőknek a statisztikai kihatásaival kapcsolatosan könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésre; azonban azt, hogy az adott „itt és most” döntési helyzetben a szakember mennyire tudja jól megbecsülni és súlyozni a tényleges kockázatot, mindeddig csakis a klinikai bölcsesség, a jó klinikai gyakorlat határozta meg Magyarországon.

Angolszász országokban összegyűlt évtizedes kutatási, valamint gyakorlati tapasztalat alapján kimondható az, hogy az objektív kockázatbecslő eljárások alkalmazása – amellett, hogy a szakember számára jelentős többletmunkával nem jár – védelmet nyújt mind az ellátóknak, mind a páciensnek és hozzátartozóinak a klinikai döntéshozatal folyamatában. Kiemelendő, hogy ezekben az országokban, ahol a közösségi pszichiátriai gondozás napi gyakorlata a kockázatbecslésre és -kezelésre épül, az öngyilkossági halálozás a magyarországinak fele, illetve harmada. A szerzők törekvése ezért az, hogy a kockázatbecslés Magyarországon is általánosan elfogadott eleme legyen a pszichiátriai kórállapotok szakellátásának, tágabb értelemben pedig a segítő szakemberek különböző mentális állapotokkal való találkozásának is.

E könyv célja az, hogy a kockázatbecslő skála, mint objektív segédeszköz segítségével egységesítse és elszámoltathatóvá tegye ezt a folyamatot; ehhez didaktikus felosztást, és élő, gyakorlati példákat is hoz. Elsődlegesen azoknak a szakembereknek íródott tankönyvként, akik részt vesznek a kockázatbecsléssel kapcsolatos gyakorlati oktatáson. Másodsorban azonban haszonnal forgathatja minden segítő hivatású illetve laikus segítő is, de rajta keresztül a betegek és a hozzátartozók is bepillantást nyerhetnek a klinikai döntéshozatal módszertanába.