Freud elődei kevés kivétellel nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az álomnak. A legtöbben azt hitték, az álom nem egyéb, mint a lélek lecsökkentett működése, az az állapot, amikor a szellem magát kipiheni, az ész működése megszűnik és csak az érzékszervek és ezek központi végkészülékei működnek lecsökkentett mértékben. A pszichológusok nagy számával szemben makacsul tartja magát a néphit, amely meg van győződve arról, hogy az álmoknak van értelme és ki is hüvelyezhető jelentése. A régi keleti népek már fejtettek álmokat. Az álomfejtés náluk nagyobbrészt szimbolikus alapon történt. Gondoljunk csak a Fáraó álmára. (A hét kövér és hét sovány tehén.) Idők folytán kifejlődött egy egész álomszótár, amely abban állott, hogy minden az álomban előforduló dolognak megvolt a maga titkos értelme és ezeket a jelentéseket az álomképzetek megfelelői gyanánt állították össze. A mi álmoskönyveink csak sovány kis kivonatai a nagy keleti – indiai és perzsa – álmoskönyveknek.

Az álmoskönyvek természetesen nem adnak megegyező magyarázatot és nem látható át, hogy valamely álomnak miért épp az az értelme, amit az álmoskönyv kijelöl. Az álmoskönyv nem ad elemzést, hanem csak végleges értelmezést indokolás nélkül. Azon kívül természetesen teljesen önkényes is, a valóságot egyáltalában nem fedi. Éppen ezért kell foglalkoznunk az álmok igazi jelentésével.