Az ember élete akkor nevezhető sikerült életnek, ha bizonyos lehet abban,
– hogy a saját életét éli
– hogy legfontosabb kapcsolatait harmonikusan éli meg
– ha újból és újból lehetősége nyílik arra, hogy aktív résztvevője lehet szűkebb vagy tágabb környezete számára fontos tevékenységeknek.
Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy az ember értékrendje, érzései és legfontosabb tulajdonságai ne akadályozzák egymást, hanem összhangban legyenek. Jelen kötetünk három értekezése arról szól, hogyan kell bánnia a pszichoterapeutának a páciensével, a tanácsadónak a kliensével, a tanárnak a tanítványaival ahhoz, hogy belső erőik optimális együttműködése kialakulhasson. Kötetünk írásai azonban nemcsak a terápia, tanácsadás, pedagógia vagy lelkigondozás területén lehetnek fontosak, hanem az egyes ember számára is, hiszen az önformálás izgalmas feladatával minduntalan szembesülünk. A cél az, hogy az értékrend, az érzések és a lényegi vonások optimális összjátékának köszönhetően felhangozhasson minden egyes élet összetéveszthetetlen, egyedi dallama.