A szerző bő másfél évtizedes kutatásait reprezentáló tanulmánykötet a magyar reformkor politikai nyilvánosságának sajátosságait, a rendi politizálás intézményeit és azok működését mutatja be többféle aspektusból. A széles és változatos forrásanyagra támaszkodó elemzések képet adnak arról, miképpen használta a korabeli politikai elit céljai elérése érdekében a rendi nyilvánosság hagyományos fórumait, és milyen stratégiákat alkalmaztak a közvélemény meggyőzésére és alakítására. A tanulmányok tematikailag a Pest és Békés vármegye reformkori politikai állásfoglalásait és a kormányzattal való, ismétlődő konfliktusait bemutató elemzésektől egészen az 183236-os, az 183940-es és 184344-es országgyűlés vitáiig ívelnek. A kötetben olvasható írások tehát alapvetően politikatörténeti indíttatásúak, számos ponton azonban éppen ennek a megközelítésnek az újragondolása és módszertani bővítése mutatkozik meg az elemzésekben. A politikai eszmetörténet tanulságait alkalmazzák az alkotmányosságról szóló országgyűlési és sajtóbéli diskurzust elemző dolgozatok, bizonyos vármegyei eseményeket (Kossuth Lajos 1847-es követté választását vagy gróf Károlyi György Békés megyei főispánná való beiktatását) pedig a ceremóniák szertartásrendjében felismert politikai tartalmak analízise gazdagítja. Külön egységet képeznek a Kölcsey Ferenc politikai pályáját és a Szatmár megyei követnek a fiatalabb generációra gyakorolt maradandó hatását bemutató tanulmányok, valamint azok az írások, amelyek az ebben az összefüggésben talán kevesebb figyelemre méltatott arisztokraták (báró Eötvös József, gróf Batthyány Kázmér) diétai tevékenységét tárják elénk úgy, hogy közben megkísérlik a vitaszituációk s az ott alkalmazott érvkészletek pontos rekonstruálását is. A kötet így nem csupán tematikailag, hanem a megközelítés sokrétűsége miatt is árnyalt képet ad a magyar történelem egy sokat emlegetett, de még mindig számos felfedeznivalót kínáló korszakáról.