Pintér M. Lajos: Ellenzékben – A „Nagy Népi Huráltól” a Magyar Demokrata Fórumig; A Kádár-rendszer népi-nemzeti ellenzéke, 1968–1987

Pintér M. Lajos arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja a népi gondolat s mozgalom utóéletének két évtizedes történetét, addig a pontig, amikor a rendszerváltozásnak nevezett huszadik század végi históriai átrendeződés – így tűnik a mából – hirtelen gyorsulni kezdett. Mert a Lakiteleken lezajlott tanácskozás – noha e tradícióhoz nem vagy kevéssé kötődő előadók s hallgatók is jelen voltak ott – egyrészt a népiség (illetve képviselői) „maradékának” a morális s társadalmi változás igényét bejelentett összejövetele, másrészt egy hosszabb történet sűrűsödési pontja, egyben – s ez is csak később derült ki igazán! – a népi eszmeiség társadalmi, gondolati súllyal is bíró jelentkezése – eddig – utolsó felvonásának a kezdete volt. Így kellett hogy legyen, hisz a huszadik évforduló körüli emlékezések egyrészt a rendszerváltozás – valóságos s szimbolikus – kiindulási pontját ünnepelték benne, másrészt – a fel-fellángoló vitákat, sőt vádakat – a jóvátehetetlen históriai veszteség-vereség tapasztalata hatotta át. Az a keserűség, hogy a lakiteleki sátorban valamiféle pre-mozgalmi alakot öltött álmot, egyúttal a nemzet magára eszmélésének – ahogy Bíró Zoltán ez idő tájt írt könyve fogalmazott –,
a „saját útnak” a történelmi esélyét a következő két-három esztendőben megint széjjeldúlták „valakik”, hogy ami kollektív reménység volt akkor, tán mindörökre elveszett. Szó, mi szó, a maga mozgalmi-politikai identitását 1987. szeptember 27-től eredeztető s – két és fél év múltán – a szabad választáson győztes Magyar Demokrata Fórum eszmei arculata időközben ugyancsak megváltozott. Az addigi – első az egyenlők között? – vezető, Bíró Zoltán lemondott, Antall József kormányában – az „alapító atyák” közül – csak Für Lajosnak jutott hely, s úgy tetszett, a győzelem nyomán megvalósult politika épp az eredeti szándék legfontosabb elemeit számolta fel. A népi gondolat azóta sincs a magyar politikában jelen – a MIÉP s a „Jobbik” a Szabó Dezső-s „magyar radikalizmus” eltorzult, „úri-vitézi”, militáns vagy éppen romantikusan „árpádos”, sőt „őstörténészi” elképzelésekkel kevert változata inkább –, minden „ébresztési kísérlet” csődöt mondott eddig.