A szerző a magyar krónikai hagyományokra támaszkodva, továbbá latin és görög források alapján, lépésről-lépésre haladva kutatja, dolgozza, tárja fel a hun-szkíta-magyar őstörténet ezen fejezetét. A nyugati kultúrában és hagyományban Attilát az "Isten ostora”-ként ismerik, és neve a barbarizmus és a kegyetlenség szinonimájává vált. Az egyre több tárgyi, régészeti lelet mellett, krónikák is megőrizték a hunok, s benne Atilla király történetét. „A hunok nagy királya, Atilla halála után országa szétesik ugyan, de népének egy része, a székelyek ősei Dacia Alpestrisben - a mai Moldva és Havasalföld területén - telepednek meg, ahonnan majd Árpádék elébe menvén 890 körül kötnek szövetséget a visszatérő magyarokkal. Egyre többet tudunk meg erről a korról, azonban Atillát, a hunok nagy királyát, hogy milyen uralkodó, hadvezér, politikus és történelem formáló egyéniség volt, még mindig alig ismerjük”.