A tudós főpap egyik utolsó nagyszabású vállalkozása volt, hogy megírta a magyar nemzet történetét. 1924 és 1926 között jelentetett meg Nagyváradon három füzetet, amelyekben a kezdetektől az államalapítás és a kereszténység felvételének koráig foglalja össze a magyarság történetét. Az első, eredetileg 1924-ben megjelent kötet tárgya az őstörténet. A két részből álló mű első fele tárgyalja a magyar nemzet etnogenezisét. Karácsonyi nyelvtörténeti, főleg etimológiai érvekre, valamint a korabeli beszámolókra támaszkodva a Don mellékére teszi az őshazát, majd négy fejezeten keresztül követi a magyarok vándorlását térben az őshazától Etelközig, időben az ötödik századtól kezdve a honfoglalás "előestéjéig". A második rész a Kárpát-medence állapotát írja le a magyarok beköltözése előtti időszakban. A világos felépítésű és nyelvezetű, didaktikus összefoglalásokat is tartalmazó mű elsősorban az ismeretterjesztés szándékával íródott nyilván nem függetlenül attól, hogy a nagyváradi kanonok és címzetes püspök ekkor már több mint fél évtizede az új román uralom alatt szolgálta papként és tudósként nemzetét.