• Egyistenhit volt-e a magyar ősvallás?
• Milyen szent hármasságban hittek őseink?
• Miért hitték és tudták égi eredetűnek, természetfeletti származásúnak magukat?
• Ki az Öregisten?
• Kik voltak Boldogasszonyunk ókori rokonai?
• Hogyan függ össze a születés, a nász és a halál?

Egyedülálló könyv ad válaszokat a fenti kérdésekre. E „pogány” teológia, azaz ősmagyar Isten-tan semmilyen ellentétben nincs Jézus tanításaival… Ez a mű a magyar ősvallás végső lényegéről, esszenciájáról szól. Az Istenidézés (Theurgia) című tanulmányfüzér a Magyar mágia folytatása.

A Függelékben közölt írás, Az idő és az örökkévalóság magyar szemmel, szintén eredeti megközelítése ennek az izgalmas kérdésnek.

Őseink egyik legfőbb teremtésmítoszában a fény, az élet és a szerelem a madár alakjában megjelenő isteni Lélektől született. Ezért is mondható, hogy a Lélek a mindenek feletti és előtti őslétező, és az égi Isten természetét fejezi ki.

És mivel a mindenség fénye az Őstojásból tört elő, az Isten országa, a Menny egy fénnyel teli világ, egy erővel, élettel telített világ, amelyben a Lélek őshonos. És a Lélek fényéből jön a mindent megvilágító tudás és a tudat fénye...

A békés és boldog Középpont, az örök mennyei Világtojás tehát a lélek igazi otthona, ami éppen ezért ott rejlik a Lélek mélyén, mint (örök)életünk magja.

Őseink nem voltak sem politeisták, sem „természetimádók”, hanem egy szent hármasságot tiszteltek: a bölcs és jóságos égi atyát, az Öregistent; a Nagy Istennőt, vagyis Boldogasszonyt, aki az Öregisten női oldalát képviseli; és az égi embert, a Táltost, a Fény harcosát, aki az Öregisten férfi inkarnációja.

Őshagyományaink szerint égi, azaz isteni eredetűek vagyunk: egy óriástól és tündérektől származunk. Éppen ezért az ember égi része halhatatlan. A születés, a nász és halál a mennyei világgal függenek össze: „a halál csak átváltozás, valójában nem létezik, igazából csak átmenet a Boldogság Kertjébe”.