Az antik esztétikai, retorikai és irodalmi szövegeket tárgyaló kötet alapkérdése az, hogy az európai művészet- és irodalomelméletet alapjaiban meghatározó szerzők (Platón, Arisztotelész, Cicero, Pseudo-Longinos) milyen szerepet tulajdonítanak a műalkotások megértésében az affektív - vagyis érzelmi, indulati, valamint a lelket a testtel az érzékelés és az átérzés különböző modalitásaiban összekapcsoló - összetevőknek. Mit jelent a művészet tapasztalatában az, ha a műalkotással találkozó embert hangsúlyosan affektív és testi lényként gondoljuk el? Ez a megközelítés a hermeneutikának azokra a határmezsgyéire visz, ahol az ókori szövegek értelmezését a kortárs irodalom- és kultúraelméletek olyan kérdései és fogalmai artikulálják, mint az affektivitás, a hangoltság, a medialitás, a materialitás, a korporalitás vagy a kinesztétikus empátia. A kötet így nemcsak az ókortudomány, hanem a kultúratudományos irányvételű irodalomértés eredményeihez is hozzá kíván járulni.