A hagyományos művészettörté­neti szemlélet horizontális karakterű. A művé­szettörténész vizsgálódásának középpontjában nem maga a műalkotás, hanem a történelmi korszakhoz kapcsolódó stíluskorszak áll. Egy-egy általános probléma, egy-egy általános jel­lemvonás. A műalkotások pedig alátámasztják, demonstrálják ezeket a jellemvonásokat. Magáról a műről, az eredmény­ről kevés szó esik.

Sipos Endre könyve a vertikális műelemzés módszeré­t mutatja be. A vertikális műelemzés során nem csak a stí­luskorszakokra jellemző ábrázolási sajátossá­gokra derül fény, hanem olyan egyéni mélylé­lektani mozzanatokra is, melyek eddig elrejtőztek a felületesen szemlélődő tekintetek elől.

Ez nem jelenti azt, hogy a vertiká­lis irányú műelemzés feleslegessé teszi a hori­zontális-történeti jellegű megismerési módot. Éppen ellenkezőleg. Csak kiegészítésről lehet szó. Komplementer viszonyról, azaz abszolút egységről. A vertikális, strukturalista műelemzés nem szo­rítja ki, hanem inkább kiegészíteni, elmélyíteni kívánja azt az ismeretanyagot, amit a művé­szettörténeti tanulmányaink során szereztünk.

A szerző által kialakított műelemzési módszer hét lépés­ből áll, azaz hét stációra, hét megközelítési módra épül. Mindegyik stáció egy-egy fogalom, egy-egy kategória köré rendeződik. E kategóri­ákat a műelemzés szempontjainak nevezzük. A könyv hét fejezete a hét kategóriára, mint tartalmi egységre épül. A fejezetek ugyancsak hét-hét részből állnak. A kötet tehát 49 alfejezet­ből, tartalmi egységből áll. Az elemi vizuális tartalmakat a szerző egy-egy grafikai műalkotás, valamint egy-három festői alkotás (összesen 137 mű) elemzésével mutatja be.