A hazai kőszénbányászat jelentős része, a földalatti bauxitbányászat csaknem teljes egészében, érc- és ásványbányászatunk egyes részei igen jelentős mértékben érdekeltek a karszt-hidrológiai kérdésekben. Ez a körülmény tette szükségessé, hogy a kérdéseket állandóan napirenden tartsuk és velük fokozottabban foglalkozzunk, mint az elmúlt évtizedekben.
A karsztvíz elleni védekezés munkálatai – előfúrás, védőpillér-képzés, tömítési eljárások, cementálás a bányászati műveleteink zavartalan vitele érdekében – nem új feladat szakembereink előtt, azonban a felszabadulás előtti időben e kérdés nem lépett annyira előtérbe, hogy iparfejlesztési politikánkban állami feladatként szerepelt volna. Ennek fő oka a kapitalista gazdálkodás volt, amikor elsősorban azokat az ásványi kincseket művelték le, amelyek a tőke veszélyezettsége és kockázata nélkül voltak leművelhetők. Az e téren, mint Dorogon, Tatabányán és a pilisi szénmedencében igen kismértékben eszközölt védekezési munkálatok és eljárási módok kizárólag kapitalista érdekeket tartottak szem előtt. Világviszonylatban közel 70 éves múltja van a karsztvíz elleni védekezésnek, az ú.n. cementálási eljárásnak. Hazai viszonylatban is immár 45 éve, hogy több magyar szakember javasolta és alkalmazta a vízelzárásnak későbbiekben tárgyalt módozatait. A karsztvízzel kapcsolatos feladatok helyes kiértékelése, az alkalmazandó művelési mód megválasztása bányaüzemeink műszaki vezetőitől komoly szakmai felkészültséget és igen pontos műszaki munkát követel meg.