Ernst H. Gombrich híres művészettörténeti művének kezdőmondatát – "Művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak" - parafrazeálva a tájképre is mondhatnánk: tájképfestészet valójában nem létezik, csak tájképek vannak. Hiszen mitől tájkép egy kép, és milyen határokon belül nevezhetjük annak? Minek kell feltétlenül megjelennie rajta, hogy tájkép legyen, és milyen kritériumok hanyagolhatók el?

Lehet-e és hasznos-e egy nem tájképnek tűnő képet tájképként (is) értelmezni? Azaz, milyen elágazások lehetségesek ebből a műfajból? A kötet tanulmányai a tájkép műfaját járják körül: két nagyobb egysége közül az elsőben kortárs magyar alkotók művei - míg a másodikban a XVIII. századi itáliai festészet egy rendkívül izgalmas és itthon talán kevésbé ismert festményciklusának bemutatása kapott helyet. Somhegyi Zoltán 1981-ben született Budapesten. 2006-ban végzett az ELTE Művészettörténeti Intézetében, jelenleg az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskola Esztétika PhD-programjának hallgatója, témája a német romantikus tájképfestészet és-a művészetfilozófia összefüggései. 2007 óta a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének külső oktatója. Az egyeteme elvégzése óta párhuzamosan foglalkozik a XVIII-XIX. századi német és olasz festészettel, valamint kortársművészéttel.