A székelyföldi ösztöndíj-program 1941-ben indult, majd normatív keretek között 1942–1943-ban folytatódott. Negyedszáznál több magyarországi és néhány erdélyi alkotó tölthetett, anyagi gondok nélkül, két hónapot a Székelyföldön, a Kárpátok karéjához simuló Háromszék, Csík, Udvarhely és Maros–Torda vármegyékben. A résztvevők maguk választották ki az általuk néprajzilag és táji vonatkozásokban legérdekesebbnek ítélt helységeket, míg a számukra kiutalt 600–700 pengő támogatás utazásukat, szállásukat, ellátásukat egyaránt biztosította. Alkotásaikból előbb a budapesti Szépművészeti Múzeumban (1943–44 telén), majd az újonnan fölépült kolozsvári Műcsarnokban (1944 februárjától) szerveztek kiállítást.

Az ösztöndíjasok között, a korszak számon tartott művészei sorában olyan alkotókkal találkozunk, mint Hincz Gyula, Klie Zoltán, Duray Tibor, Koffán Károly, Heintz Henrik, Mágori Varga Béla, Veress Pál vagy az erdélyi Gy. Szabó Béla, Ferenczy Júlia.

A fellelhető művek egy része közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria, Váci Értéktár, Nagyváradi Képtár), magángyűjtők birtokában és művészi hagyatékokban maradt meg, míg nagyobb részüket a történelem vihara szórta szét.

Ez a kiadvány a korabeli művészeti élet részeként értékeli a vállalkozást, és történelmi keretben igyekszik számot adni a program során keletkezett művek sorsáról, fölgyűjtve a résztvevők visszaemlékezéseit és a még föllelhető írásos és képi dokumentumokat.