Hamvas Béla Scientia sacra c., 1943-44 között írt összefoglaló nagy műve az őskori emberiség szellemi hagyományáról, az archaikus egyiptomi, görög, kínai és indiai világon át a különböző vallások és kultúrák centrumában jelenvaló „szent tudásról” és ennek formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, az „aranykor” valóságáról. Hamvas szemléletében a hagyomány végső soron arról szól, mi az „eredeti lét, mi a megzavarodás, hogyan lehet azt eltüntetni és az eredeti létet helyreállítani.”

A Scientia Sacra első részét követően Hamvas az archaikus hagyomány és a kereszténység viszonyának tisztázására vállalkozik a ’40-es évek végén megkezdett Scientia Sacra második részében, amelyen rövidebb megszakításokkal valójában élete végéig dolgozott. A könyvből öt nagy fejezet készült el, amelyek közül az utolsó befejezetlen maradt. A mű azonban töredékesen is a hamvasi életműnek és kései szemléletének is alapvető és letisztult foglalatát nyújtja.