Madách ​Mózes-ét nem a színházi emberek vagy az irodalomtörténészek számára kell felfedezni. A költő életművének méltatói, monográfusai kezdettől fogva számon tartották. A hagyományos értékrendet felülvizsgáló s újrafogalmazó mai irodalomkutatás is fontos helyre állította.
Madách nem véletlenül választotta Mózes-t, az emberiség őskorának ezt a gigászi alakját, minden népvezér példáját, drámája hősévé. A zsidók története is minden kis nép történetének példája lehet. S lett is a történelem folyamán. A Mózes távlatai sokkal messzebbre mutatnak az 1860-as évek nacionalizmusánál. Madách annak a liberális humanizmusnak volt lelkes híve, amely reformkorunk legértékesebb ereként bukkan elénk. Legnagyobb költői erővel talán Vörösmarty Pázmány-epigrammája foglalta szavakba: „Legszentebb vallás: a haza s emberiség.” Ezért is lehet a Mózes-nek sokkal nagyobb esélye arra, hogy kiemelkedjék irodalmunk szűk köréből, mint a feloldhatatlanul, minden vonatkozásával magyar Bánk bán-nak.
„Nyelvét abban a szellemben akartam élővé tenni – írja Keresztury Dezső, a mű átdolgozója –, amelyben Arany a Tragédiá-ét. Aranynál természetesen tovább kellett lépnem. Ő csak egy olvasásra szánt drámai költemény nyelvét akarta gördülékenyebbé, költőibbé tenni; nekem a színpadi beszéd követelményeire is tekintettel kellett lennem.”