Műfajilag nehezen beskatulyázható Pap István könyve. Van benne önéletrajzi feljegyzés, fogságélmény, moralizáló töprengés, az élet derűs oldalait a legnehezebb pillanatokban is észre vevő természetes észjárás írásban megfogalmazott lenyomata. Kemény kétkezi munkába belenevelődve, a második világháborúban és a több éves szovjet hadifogságban edződött gazdamérnök, egyetemi tanár, majd akadémikus közvetlenül az 1989-es decemberi fordulat előtt, alatt és után a Brüsszelben élő lányainál keltezi első feljegyzéseit. Jó íráskészségű, művelt emberként fogalmazza meg kérdéseit, keresi a válaszokat, és vonja le a rövid 20. században itt, Erdélyben élt, sokat, sokat tapasztalt gondolkodó értelmiségi tanulságait.