A magyar irodalom nem sok lánynaplót ismer a XIX. század második feléből. Helyesebb, ha így fogalmazunk, lappanghatnak ilyesfajta lánykéztől származó feljegyzések, de felkutatásuk sehol sem tűnik elsőrendű feladatnak. E sorok írójának is véletlen adta kezébe a kézdiszentléleki Kozma Katinka bakfiskori naplóját a marosvásárhelyi Teleki Tékában.

Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy e napló keletkezésének korában Erdélyben, magyar földön inkább a férfiak vezettek naplót, számukra volt fontos, hogy feljegyezzék napi tetteiket, mindazt, ami történt velük, s ezekhez magánjellegű megjegyzéseket, kommentárokat is fűzzenek, amennyiben elmélkedő alkattal áldotta meg őket a természet, s ezt a rang, a nevelés, az irodalom, a bölcselet szeretete, a közízlés is támogatta. Ha ezek a naplóíró titokban arra számítottak, hogy feljegyzéseik egy napon publikussá válnak sokan (százan, ezren!) olvassák majd őket, akkor meg kellett feleljenek az elvárásoknak is, amelyeket az efféle emlékezésekkel szemben támaszt a történelem. (Sebestyén Mihály)