A 164 oldalas fűzött kötésű, keményborítójú kötet húsz fekete-fehér és színes illusztrációt tartalmaz, valamint tíz térképet, melyek segítik az olvasót kiigazodni a 19. és a 20. század Európája történelmében. A könyv a teljesség igénye nélkül foglalkozik Közép-Európa múltjával, s a tanulságokat levonva megkísérli felvázolni az új alapokat, melyekre az érintett országok kölcsönös viszonyát lehetne helyezni. Ezekből az egyik legfontosabb az a megállapítás, hogy a demokratikus átalakulás nem épülhet fel a „hazugságban való életben”. A szerző, Rudolf Kučera történész és politológus a hetvenes évek végén építőmunkásként dolgozott, miután a Charta 77-es mozgalommal való együttműködés miatt azonnali hatállyal elbocsátották a Csehszlovák Tudományos Akadémiáról. 1984 végén, a kommunistaellenes ellenálásba bekapcsolódó barátaival együtt megalakította a Střední Evropa (Közép-Európa) című szemlét. Kezdettől fogva a fő témája közé tartozott Közép-Európa; a hibák, amelyek megtörténtek, s melyek végül is Közép-Európa széteséséhez és megszünéséhez, s Kelet-Európává való átváltozásához vezettek. Emellett természetesen fennált a kérdés is, vajon és milyen körülmények között lehet majd egyszer a közép-európai régiót feléleszteni, mint a demokratikus Európa alkotóelemét, mely kérdéssel egy következő kérdés függött össze, nevezetesen: mi az, amire Közép-Európa történelméből a jövőben rá lehetne kapcsolódni. Ezeknek az elemzéseknek elengedhetetlen része volt a nemzeti mítoszok és előítéletek kritikai analízise, melyek számottevő hatással voltak Közép-Európa történelmére. Így keletkeztek az egyes fejezetek Közép-Európa történelméből, melyek először folytatásban jelentek meg a Közép-Európa című szamizdatos szemlében. Később, 1992-ben, ezek könyv formájában is megjelentek a prágai I.S.E. kiadó gondozásában. Rudolf Kučera mindenkor a demokrácia egyik fő mércéjének a kisebbségekhez való viszonyulást tartotta, a nemzetiségiekhez elsősorban, de a politikai, szemléletbeli és egyéb kisebbségekhez is. Vallja, hogy a demokráciát, csupán mint a pillanatnyi többség uralkodásaként értelmezni mindig áldatlan következményekkel járt. Éppen ebből az álláspontból kiindulva nagyon veszélyesnek tartja a közép-európai régióban a tisztán nemzeti államok elérésére irányuló igyekezetet. A szerző a kötetben rámutat arra, hogy az új államok közül, amelyek Közép-Európában keletkeztek, szinte egyik sem a természetes fejlődésnek köszönhetően alakult meg, hanem a háborús események és a nemzetiségi csoportok azután következő erőszakos asszimilációja következményeként. Ezek a nemzetiségi csoportok rövid időn belül csupán nemzetiségi kisebbségekké váltak. Más szóval, az új államok alapjaiban ott volt, kisebb vagy nagyobb mértékben, a győztes többségiek zsarnokoskodása; annak ellenére, hogy a demokrácia megalapozására tettek erőfeszítéseket, közös gyengeségük a kisebbségekhez való viszony volt, melyekben akkor, s tulajdonképpen ma is saját létük veszélyeztetését látják. A szerző véleménye szerint a kisebbségek felé irányuló megromlott viszony a fő oka annak, hogy a közép-európai régió mai államainak többsége nem képes valóban gyümölcsöző középeurópai együttműködésre. Sajnálatos módon, a közép-európai nemzeti államok közti kölcsönös viszony, a mai napig az első és a második világháború utáni történésekkel van megfertőzve.