A demokratikus államberendezkedés alapintézménye, legfontosabb szerve az adott ország, nemzet parlamentje. Országgyűlési választások közeledtével természetszerűleg felmerül a kérdés, milyen jelentősége van a társadalom életében a parlamentnek, a népképviseletnek. Sokat elárul egy országról, hogyan viszonyul saját demokratikus, illetve történelmi hagyományaihoz: ez a viszony jelzi, hogy a polgárok mennyire érzik sajátjuknak hazájukat, fontosnak a társadalom közös dolgait, megmutatja a szolidaritás, a társadalmi kohézió erejét és befolyásolja a politikai kultúrát, a közjó és a hatalomgyakorlás viszonyát. A történelem során hosszú út vezetett a mai törvényhozó testületi formák kialakulásáig: egy adott népcsoport vezetőinek gyűlésétől a minden állampolgár közügyekben való részvételét biztosító népszuverenitás gondolatának elterjedéséig. Magyarország is végigjárta ezt a történelmi utat a honfoglaláskor Pusztaszernél lezajlott gyűléstől, ahol a hagyomány szerint Árpád és a törzsfők megállapították az ország törvényeit, a haza házának, az Országgyűlés mai épületének felépüléséig. Kezdetben az ország sorsát meghatározó gyűlések – mint például az évente megtartott székesfehérvári törvénynap – nemcsak a törvényhozás, hanem a törvénykezés színhelyei is voltak, olyan helyek, ahol az ország vezetői találkozhattak, eszmét cserélhettek, szerződéseket, szövetségeket kötöttek vagy éppen ellenségeket szereztek. Európa egyik legrégibb parlamentjének az izlandi Althingot tartják. Az izlandi lakosok gyűlését a világörökség részének számító Thingvellir Nemzeti Parkban levő síkságon tartották, mely földrajzi szempontból is jelképes találkozási pont, az észak-amerikai és eurázsiai kőzetlemez szétválásánál található. Az izlandiak különösen büszkék a maguk országos gyűlésére, a legidősebb még működő demokráciának tartják magukat és ápolják is ennek hagyományát. Thingvellir – melynek a neve is utal arra, hogy a parlament ülésezésére szolgáló sík terület volt – az országuk legfontosabb kultikus helye, amelyről törvény mondja ki, hogy „minden izlandi védett szent helyének” kell tekinteni, a törvényszikla hajdani helyét pedig, ahonnan mindenki felszólalhatott, egy izlandi zászló jelzi. Szomorú tapasztalat, hogy az izlandiakkal ellentétben a magyarok nem emlékeznek meg demokratikus hagyományuk színhelyeiről. A király által összehívott országgyűlési helyszínek egyikét, Rákos-mezőt, amely a mai Országgyűlés helyéhez is olyan közel esik, néhány irodalmi idézeten kívül szinte a feledés homálya fedi. Pedig valaha az ország közepén, a budai várral szemközt elhelyezkedő, a Rákos-patak mentén, a régi Pest városának közelében elterülő Rákos-mező a 13. század második felétől fontos harci események, király- és nádorválasztások, törvénykezés és nemesi összejövetelek, törvényhozások helyszíne volt. A Rákos-mezőhöz kapcsolódik például Hunyadi Mátyás királlyá választása vagy a rákosi végzés, mely a nemesség egyik alapdokumentuma volt a mohácsi vereség után, melyben olyan évszázadokon át meghatározó megfogalmazásokat találunk, mint hogy Magyarország a kereszténység védőbástyája vagy hogy a magyarok csak magyar királyt válasszanak. A Rákos kifejezést önmagában is használták az országgyűlés kifejezésére és bár a mohácsi vereség után már nem tartottak itt gyűléseket, a hely szimbolikus jelentősége sokáig fennmaradt. Ez a tanulmány az első lépés lehet, hogy Rákos-mező újra méltó helyre kerüljön a társadalmi emlékezetben. Fontos ez a Zuglóban lakóknak, ám túlmutat egy kerület határain, a pestieket is megszólítja, hiszen a gyűléseken résztvevő több ezer fős tömeg a pesti síkságon a Rákos-patak mentén telepedett le, szállásolta el magát. Ez a kötet azonban minden magyarhoz is szól, hogy történelmi hagyományainkra emlékezve erős nemzetként állhassunk Európában, olyan büszkén tekintve demokráciánkra, mint az izlandiak.