„Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza / Te dicső hajdankor! fényes napjaidra / Szomorú tallóján ősi hírnevének / Hej! csak úgy böngész már valamit – mesének.” Az Arany Jánostól kölcsönzött cím – Daliás idők – a magyar lovagkorra utal. Lehetséges, hogy ami e könyvben az olvasó elé tárul, mesének tűnik? De a mese is egyfajta valóság. Megismerhetjük belőle a költők ábrándjait, vágyait, terveit. A „mese” Hédervári Kont Istvánról szól, akit harminckét társával együtt Zsigmond király 1388-ban lefejeztetett, mert megtagadták tőle a neki járó hódolatot, és ellene szövetkeztek. De mi húzódik e tény mögött – nyomoz. Nemeskürty István –, mi volt az a Nagy Lajos-i hagyaték, ami szembeállította a főurakat királyukkal? Talán mégsem volt mese, még ha ábránd is maradt, mint annyi más a magyar történelemben…