Konstantinápoly: ​a fényes porta székhelye, a mesés kelet városa, a rettegett török birodalom központja, foglyok sínylődésének helyszíne, Európából és keletről érkező utazók, követek találkozási helye. Különös felvonulások, szokatlan épületek, ismeretlen hangszerek, vad ordítozásnak hallatszó szavak.
Ungnád Dávid hat éven keresztül volt konstantinápolyi orátor – nagykövet. A követségében utazó társai megörökítették útjait. 1572-ben áprilistól szeptemberig tartott a konstantinápolyi követség, majd 1573-tól 1578-ig tartózkodott a portán. Bécsből indult, Pozsonyon, Komáromon, Esztergomon keresztül jutott Visegrádra, Budára, Ráckevére, és folytatta útját Mohács felé. Nándorfehérváron keresztül utazta végig a mai Jugoszlávia és Bulgária kisebb-nagyobb településeit, városait, míg céljához ért. Hajón és szárazföldön utaztak, fényes fogadtatásban részesültek, nyomorúságos szállásaik voltak, étel-ital bőven jutott, beteg társaikat el kellett hagyniuk, hogy majd gyógyultan kövessék őket.
Európai szokásokkal, gondolkodással, ítéletekkel kerültek egyre beljebb egy ismeretlen, szokatlan világba, ahol a szétvert freskók után az elevenen megnyúzott emberek látványa rémíti őket. Az országokon keresztül vezető út a török katonai és vallási szokásokkal ismerteti meg őket, de rácsodálkoznak az általuk ismeretlen népek mindennapi életformájára: ételük, lakhelyük, templomuk ugyanolyan misztikus, mint maga a török világ.
Kalandok sorozata az út, de nem ez a célja. Politikai, katonai küldetésük van. Ajándékot – adót – visznek a portára. Útközben is, de főleg Konstantinápolyban, sorra látogatják a török főméltóságokat, kinek-kinek rangja szerint osztják szét a kincseket, és örülnek a szívélyes fogadtatásnak, vagy elítélően nyugtázzák a hozzájuk leereszkedni nem akaró török méltóságok viselkedését. Foglyok kiszabadításáért küzdenek, békéről, fegyvernyugvásról tárgyalnak. Titokban titkosírással, a törököket cselező csomagolási módokkal küldik haza követi jelentéseiket, leveleiket. Távolról követik, figyelik a török megszállta területek életét, politikai harcait, várak elestét, falvak behódolását, rabok elhurcolását, a lengyel király koronázását. Az utazót leköti a táj szépsége, a városok fekvése, a folyók, a hegyek, a tenger látványa. Ennek lejegyzése ugyanolyan fontos, mint az aprólékos adatok az ajándékok számáról, méretéről, anyagáról, értékéről. A rabságban sínylődők nevét följegyzik, ahogy a városok épületeinek, az utaknak, a hidaknak építőit is. Fontos a paloták belső leírása, és az is, hogy hány levágott fejet vittek el az ablakuk alatt. A török nagyságok öltözete éppúgy megragadja az utazó érdeklődését, mint családi kapcsolataik vagy származásuk.
Három útirajz, Franz Ömich, Johann von Schlenitz, Stephan Gerlach útinaplója rögzítette Ungnád Dávid konstantinápolyi útjainak történetét. Az eredetileg német nyelvű művek ebben a kötetben jelennek meg először magyarul.