A magyar történelemben sok a fehér folt. Vándorlásaink, keveredéseink, nyelv- és írásváltozásaink, vallási cseréink nehezítik a magyar történelem csomóinak kibogozását. A kereszténység a pogány kultúra nyomait igyekezett eltüntetni. A tatárjárás és a török megszállás nem csak az emberanyagunkat, hanem történelmünk, kultúránk írott forrásainak, tárgyi emlékeinek jórészét is megsemmísítette. A megmaradt nyomokat megszállások, vallás- és polgárháborúk pusztították tovább. Váraink egy részét a Habsburgok döntették le. Ugyancsak ők hurcolták el kincseink jórészét is.
Szerencsére tökéletes pusztítást egyik sem tudott végezni. Egyes forráseink, épületeink a fölszínen; mások a föld alatt maradtak. Pénzeink, pecsétjeink, ékszereink, használati tárgyaink, temetkezéseink, épületromjaink; külföldön fennmaradt történelmi, művészeti emlékeink segítenek kitölteni az űrt, amit a pusztítás okozott.
Tamási történetét kutatva, elkerülhetetlenül vetődött fel, kik voltak és milyenek voltak azok a főemberek, akik magukat birtokukról elnevezték? Mi volt történetük és cselekvéseik rugója? Milyen kultúrát teremtettek ezen a tájon és milyen emlékeket hagytak maguk után? Hogyan élt alattuk a tamási nép? Ha a kérdéseket össze akarnám foglalni, röviden ezt kérdezhetném: milyen volt a középkor Tamásiban 1339 és 1444 között?
Ez az a kor, amikor európai nagyhatalom volt Magyarország. Amikor három tenger mosta határainkat. Amikor a nagymagyar gondolat irányította vezetőrétegünk politikai gondolkodását. Amikor az óhaza az európai kultúra kincstára volt.
Mivel a középkori Tamási tárgyi emlékeit a török jóformán kiégette, az osztrák befolyás a tamási várat lebontatta, a megmaradt emlékeket a kuruc-labanc háború tovább tarolta. Néhány környéki templomromtól és a tamási 1542-es Rozália kápolnától eltekintve, legtöbb "régi" történelmi emlékünk a XVII-VXIII. századból való.
Tamási középkori történetét ezért csak az országos történelem elképzelhető helyi vonatkozásiból, a részben hozzáférhető forrásanyagból, a külföldön fennmaradt emlékekből, az ásatások tanúbizonyságaiból és a szellemi néprajz által megőrzött hagyományokból lehet megközelítő hitelességgel összeállítani.
S mert múlt nélkül nem értjük a jelent s még kevésbé fogjuk érteni a jövőt; a megmaradt részecskék mozaikjának összeállítása alapján meg kell kísérelnünk a tamási középkor elfogadható restaurálását. Bár nehézségeink kétségkívül nagyok, de nem lehetetlenek, ha a történész és az író segítik egymást. Történettudományi tanulmányaim arról győztek meg, hogy a történetírás van annyira művészet, mint tudomány.
Itt kívánom kifejezni köszönetemet azon barátaimnak, akik forrásokkal, képekkel, illusztrációkkal segítatték munkámat: Berzy József, Bognár Kálmán, Koppán József, Kovács János, Somogyi ferenc, Soós József, Ft. Szebényi Sándor és tallós Móric. Hasonlóképpeen köszönet feleségemnek a gépelés nehéz munkájáért.