Tandori Dezső legújabb prózakötete önéletrajzi regény: regény is, életrajz is. A szerző „a tandori”-t próbálja körüljárni – mint alkotót, mint idősödő, esendő embert, és az álszerénységet félretéve mint jelenséget –, ám mivel félig-meddig fikciós műről van szó, ehhez természetesen nem használja fel következetesen pályájának minden elemét. A Tandoritól megszokott módon önmagára is sűrűn reflektáló szöveg az életpálya mellett egyszersmind az alkotói pálya újabb állomása is, újabb előrelépés azon az úton, melyet ő „regényt-írni-tanulásának” nevez. A műből egyértelműen kiérzik: fontos egzisztenciális pillanat érkezett el a szerző életében 2006-ban. Kételyei, küzdelmei, kínjai fogságában Tandori azt vizsgálja, lehet-e író tovább, és ha igen, hol a helye egy olyan irodalmi közegben, mely egyszerre hagyja figyelmen kívül és emeli piedesztálra. Váratlan ajándék a szerzőtől az önéletrajzi kötet, melyben kíméletlen őszinteséggel és öniróniával enged bepillantást az olvasónak már-már remetei életvitelébe, ugyanakkor termékenyen hagy nyitva kérdéseket. Munkájával Tandori csattanós választ ad az utóbbi két évtizedben született műveit (és tán nem mellesleg: fordításait is) ért kritikákra: kétségtelen, hogy A komplett tandori kimagasló darabja a még most is alakuló, gyarapodó életműnek. Minden esély megvan arra, hogy a Palatinus Kiadó gondozásában a 2007-es Könyvfesztiválra tervezett kötet megjelenése az esztendő egyik kimagasló irodalmi eseményévé váljék.