Egyrészt nagyon plasztikus képet kaphatunk egy szkizofréniával diagnosztizált fiatalember belső világáról, a téveszmékkel való küszködés kínjáról. Másrészt nagyonis ismert dolgokról van szó, bárki ráismerhet akár önmagára is, hiszen mindannyian emberek vagyunk, és épp e közösség felismerése az, ami talán a legfelemelőbb ebben a könyvben.
A szerző szavai a könyvről:
"Ez a könyv lehet az értelme a betegségben eltöltött éveimnek talán. [...]
Roppant súlyt pakolunk a vállainkra. Belátás és a legnemesebb emberi dolog, a magunk megugrása helyett címkézünk a kontrolltól agyonterhelt és karaktergyilkos korszakunkban. Magunkat és máso­kat bénítjuk és őrjítjük meg vele. A teljesen értelmetlen cél nem más, mint hogy hangosan bizonygassuk, igazunk van, és mi nor­málisak vagyunk, kizárólag mással van a baj. Mert rettegünk csak úgy, hétköz­napi sorsot élni és hagyni a hétköznapi sorsát megélni mindenkinek. Nem adunk sokan esélyt, hogy megugorjuk magunkat. Amíg harcként fogtam fel, ami az agyammal történik, én sem nyerhettem."