Avar Júlia karcsú kötete verseit és egy rövidebb történelmi drámáját foglalja magába. Utóbbi a 16. század végi, vallásháborúktól szaggatott, minden tekintetben határhelyzetben lévő Angliában játszódik, a királyi udvarban. A költőnő verseiben is megjelenik a történelem, megidézi a tizenhárom aradi vértanút, Jeanne d'Arc szellemét, máskor a történelmi Magyarország szétszakított tájait átszelő vonat robogása érzékelteti a történelmi idő drámaiságát. Ebbe a zord keretbe épül bele a kötet verseinek másik szelete: a személyes élet tényeit, pillanatnyi hangulatait rögzítő, elégikus hangvételű versek. Avar Júlia többnyire megmarad a hagyományos lírai formák mellett, természetes módon él a magyar nyelv zenei, hangulati, tropikus lehetőségeivel, olykor népdalszerű elemeket is csempész sorai közé, sőt a magyar nóta könnyebb fajsúlyú hangjaiból is kölcsönöz (Piros rózsa, bíborló nyári tűz, rubint. / Fehér rózsa, a meg-nemélt érzések szép álmodója), de a váltakozó hosszúságú sorok, a többnyire érzékletes költői képek feszültséget, egyéni színt adnak kötetének, melyet főként az elmélyülésre hajlamos olvasóknak érdemes ajánlani.