Részlet a könyvből: I. Késő őszre járt már az idő. Kopaszon állottak az akácfák, megfeketült a fagycsípte fű. Reggelenkint ujjnyi vastag, fehér dér-takaró borította be a földet, házakat, szalma-, szénakazalokat. A mezei munka befejeződött s a kis falu megélénkült. A házak alacsony, kormos kéményéből sok helyütt vastag, sárgás-szürke szalmafüst tódult ki a reggeli hűvös levegőbe; be-befűtötték a kövér boglyakemencéket. Későn kelt a bágyadt fényű nap és korán lenyugodott. Öt órakor délután már este volt. Ezért kezdődött olyan korán özvegy Tóth Zsigmondnénak a temetése is. Már délután két órakor elindult az öreg nagytiszteletű úr, meg az öreg nagytiszteletű asszony a gyász-házhoz. Nem is volt az ház, csak kunyhó. Istenben boldogult Tóth Zsigmondné nagyon szegény asszony volt világéletében. Kint lakott a faluvégen egy kicsi kunyhóforma házikóban. Egyetlen pici szobácska, meg egy két lépésnyi pitar volt az egész lakás. Ebben húzódott meg nyolc esztendős fiacskájával a kis Jónással a szegény özvegy.