Reményeink szerint a kötet bizonyítja, hogy az újratervezés fogalma termékeny keretet adott az egyéni kutatásoknak, és meggyőzően felhívja a figyelmet arra a problémára, hogy a 20. századi magyar történelemben megfigyelhető folyamatos újratervezések éppen annak a hagyománynak, annak a társadalmi értékközösségnek a kialakulását akadályozták meg, amelyet annyira hiányolunk, és amelynek megteremtését a jó emlékezetpolitika legfontosabb céljai közé sorolhatjuk. Az elveszett pótlása mindig nehéz, de talán az egyes tanulmányok által is kirajzolódó erő és képesség az újrakezdésre, az újratervezésre egy ilyen kialakítandó értékkánonnak az első eleme lehet.