TRIANON drámát nem lehet írni, mert az készen van. Annál jobbat, újabbat írni fölösleges, mert az tökéletes. Minden egyéb csak szánalmas kitaláció, kapituláció: rekonstrukció-kísérlet. A Hetedik koporsóval, minden egyéb kísérlettel csak szánalmas próbálkozás. Trianon, a dráma, ami úgy tökéletes, ahogyan van. Vannak fő és mellékszereplői, vannak hatalmas jelenetek, drámai összecsapások és van benne katarzis. Szánalmas ránk nézve, de van.
Örökérvényű dráma. Etalon dráma. Csak fel kell eleveníteni a cselekményeit, sorba rakni és működtetni kell. Ezzel a Trianon-drámával nincs más dolgunk. Komplex és tökéletes.
Megkísérlem a jeleneteket hitvitákba formázni. Hogy mi lett belőle, nem tudom, mert nagyon magába húzott és a harangok nagyon zúgnak a fejemben. Indítványoztam, hogy az aláírás pillanatában a környékünkön 100 harang 100 percen át zúgjon. Húzzátok meg az emigrációban is a harangokat!
Így panaszunkat talán meghallja az Úr.

Annyi hőst és nemzeti vértanút, mint a magyarság, alig mutathat fel még egy nemzet a világon.
Párbeszédekkel, a valós és vélt szereplők gondolataival, világlátásával jellemképeket festek. Minden alaknak egyéni stílusa van. Sokszor emelek ki a romantikus, a nosztalgikus eszköztárból motívumokat, mert szükséges a magyar lélektanhoz mindkettő. Váratlan fordulatokra törekedtem s rövid egységekre, hogy letehető legyen a könyv. A túlfokozott indulatiság szándékos, de nem eltúlzott. Az egészséges figyelemmegtartás eszköz, de valóságból merítve. Mert Trianon nem regény, nem elbeszélés, de nem is melodráma. A realitás lélektana. Azokról a realitásokról esik szó, amiket a hétköznapok embere csak töredékesen ismer, de a magyar történelem különböző korszakaiban meghatározó sorstragédiánk tragikus elemeként jelen volt, s azt abban a korszakban hasonló módon élték meg. Ez is elidegeníthetetlen eleme a könyvnek, mert a folytonosság jelen van a történelmünkben.