A ​magyar külpolitika viszontagságos utat járt be a XX. században. Talán kevesen gondolnak arra, hogy 1526 óta első ízben 1918 őszén nyílott lehetősége a független magyar államnak arra, hogy kísérletet tegyen nemzetközi kapcsolatainak önálló formálására. Kérdés, hogy a külpolitikai döntéshozók, akik közül többük arcképe a borítón látható, hogyan sáfárkodtak a függetlenséggel. Választ keresünk arra, hogy a szuverenitás csorbulásában, időnként teljesen formálissá válásában milyen szerepe volt a megváltoztathatatlan geostratégiai adottságoknak, s ez utóbbiakat mikor, milyen szempontok, érdekek, ítéletek és balítéletek ösztönözték. A külpolitikát nem csupán országok, hanem emberek viszonyainak tekintjük, akaratok ütközésének és az is nyilvánvalóvá válik, hogy a konfrontáció eredménye valójában mindig egy olyan eredő, amit igazából senki sem kívánt. Viszont éppen az az igazán izgalmas, hogy a végeredmény ismeretében hogyan lehet felfejteni a hozzá vezető szálakat, miképpen lehet kibogozni a rejtett összefüggéseket.