A kötet a két világháború közötti magyar líra és kortárs erdélyi költészet ironikus jellemzőit tárgyalja az iróniafogalom alakulástörténetének dimenziójából. Többek között olyan szerzők műveinek elemzésére törekszik, mint Füst Milán, József Attila, Dsida Jenő, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Kányádi Sándor.