A kötődés-elmélet klinikai alkalmazásai

Úgy néz ki, a gyermeknevelés szemléletét gyökeresen átalakító kötődés-elméletet a brit felső-középosztály életstílusának köszönhetjük. A korszellem a meghitt, gyengéd nevelést a szilárd erkölcs romlásának vélte – így a gyermek Bowlbyt is dadája nevelte. Előkelő anyja a gyermeket naponta egy óra hosszára fogadta, a délutáni tea után. Bár Londonban éltek (apja, Sir John az uralkodóház orvosa volt), hétévesen még a dadájától is elszakították és internátusba került. Több évtized múlva megfogalmazott véleménye: "Hétévesen egy kutyával nem bánnék így".

Ezek a tapasztalatok alapozták meg különleges érzékenységét a kisgyermekek viszontagságai iránt, amelyet tovább erősített a világháborús években gyermekanalitikusként végzett munkája az elárvult vagy kitelepített gyerekek körében.

John Bowlby (1907-1990) kiváló elme volt, Cambridge-ben is a legkiválóbbak között szerepelt, majd a háborút követően a Tavistock Klinika aligazgatója lett. A WHO-nál dolgozva tette közzé Maternal Care and Mental Health c. munkáját, ebben szögezte le korszakfordító tételét: "a csecsemőnek és a kisgyermeknek meghitt, bizalmas és folytonos anyai kapcsolatra van szüksége… amennyiben nem, azért felnőtt korában érzelmi zavarokkal fizet". A kötődés és a veszteség problémakörének további kutatása során a spekulatív freudi libidó- és ösztönelmélet helyébe a kötődés és a motiváció modern, a társtudományok – etológia, kognitív lélektan, kibernetika stb. – korszerű adataival alátámasztott hiteles teóriát állított. Az ő és tanítványai – többek között Mary Ainsworth és James Robertson – munkássága forradalmian átformálta az emberi kapcsolatokról vallott nézeteinket.