Anna Freud a gyermekanalízis megalapítója és egész életében elkötelezett kutatója volt. Több mint hatvan tevékeny év gyerekek között – ezt kevesen mondhatják el magukról! Az első évek próbálkozásainak kötetbe foglalása után 1936-ban jelent meg korszakos írása, az elhárító mechanizmusok első rendszerező összefoglalása (máig tananyag a klinikai szakpszichológus-képzésben). Saját klinikai tapasztalatai mellett erősen támaszkodott apja elméleti elképzeléseire, és különösen a londoni években az örökség, a klasszikus pszichoanalízis védelmezőjévé lett. Különösen kiemelkedő a II. világháború alatt és után a deprivált kisgyerekekkel végzett illetve irányított munka – ebből az időszakból egy döbbenetes beszámoló olvasható a jelen kötetben. 1965-ben jelent meg az a könyve, amiben egy átfogó fejlődési elméletet tett közzé (ma már szintén tananyag). Fáradhatatlanul publikált, de talán még fontosabbnak tartotta az analitikus felismerések megismertetését a rokon segítő szakmákkal. Írásaiból több összkiadás is született (ebből a legteljesebb az International Universities Press kiadásában 1968–1980 között megjelent nyolc kötet). Két fő műve: Az én és az elhárító mechanizmusok (1936), illetve a Normalitás és patológia a gyermekkorban (1965) minden válogatásban külön kötetet kapott. Ez a kettő megjelent már az Animula Kiadónál. A jelen válogatásban az 1945 és 1956 között megjelent írásaiból választottuk ki azokat, amelyek leginkább érdeklődésre tarthatnak számot a hazai olvasók körében. Reméljük, híven tükrözi életének talán legtermékenyebb időszakát, és a kisgyermeki fejlődésről vallott nézeteit.