Perecz László kötete sajátos szempontból tekinti át a magyar filozófia történetének a reformkorral kezdődő és a második világháború végéig terjedő időszakát: a "nemzeti filozófia" különféle megnyilvánulásait keresi benne. A monográfia tehát többszörösen is nehéz feladatra vállalkozik: mind "anyaga", mind "tárgya" problematikusnak mondható. Az "anyag" a magyar filozófia története: a hazai történeti humántudományoknak az a területe, amely az utóbbi két évtizedben a megélénkült kutatások ellenére még ma is jórészt feldolgozatlan, rendezetlen, szövegeinek és szerzőinek értékeléséről a kutatási területtel foglalkozó szakmai közösség a legtöbbször nem jutott még semminemű közmegegyezésre. Olyan anyagot vizsgál tehát a kötet, amelynek még nem rendelkezünk a kánonjával. A "tárgy" meghatározása pedig hasonlóképp aggályos: a magyar nemzetkaraktert kifejező, sajátosan magyar "nemzeti filozófia" gondolata önmagában is számos nehézséggel terhelt. Magyar filozófián, nemzeti filozófián és magán a nemzeten egészen különböző dolgokat értenek még a kortárs szövegek szerzői is, a jelen feldolgozásnak pedig számot kell vetnie e fogalmak történeti változásaival is.