Moses Mendelssohn (1729-1786), a német felvilágosodás kiválóságának Phaidónja a maga korában nagy visszhangot keltett és igen nagy sikert aratott. Túl a német határokon érdeklődést ébresztett, szinte egész Európában. A siker oka minden bizonnyal Szókratész alakjának újszerű megformálása volt, ő volt hivatott a lélek halhatatlansága melletti érveket platóni dialógusok keretei között elmondani. A dialógus-forma és az irodalmi megjelenítés a platóni hagyományhoz való visszatérést jelentette. E két sajátosság mindhárom beszélgetésen végigvonul, és az olvasó csak sejtheti, hogyan távolodik a mű gondolati tartalmában a történeti Szókratész gondolat- és érzelemvilágától.

A filozófiatörténet jelesei voltaképpen vitáznak itt egymással, ahol is Szókratész az ő eszméiket önti tömör formába.

A magyar olvasó ily módon reményeink szerint mind azt átélheti e műben, amit a platóni hagyományból értő kézzel merítő Mendelssohn tovább épített.

Fordította: Dr. Rathmann János