"...ha a miértre akarok válaszolni, azt kell mondanom, hogy a félreértés okán. A Hegel-kritika mindkét szélsőségén arat a félreértés démona: a nagyság miatt, gondolom. Hegel mint a filozófiai Panteon egyik istene - vagy mint póz és múzeumi tárgy - éppúgy elfedi igazi felfedezéseit, mint mikor fekete bárányként kezelik, akitől a totalitárius észjárás meg a fogalmi konfúzió ered." "Az életműnek több csúcspontja is van, ezúttal kettőhöz szeretnék utat találni: a Történelemfilozófiához és az Esztétikához. Mindkettő - így vagy úgy - rejtvény, mindkettő hagyománya teli van félreértéssel. De ami igazán érdekel, az e két gondolati tömb rokonsága. Szerintem ugyanis [...] a Történelemfilozófia úgy szól a Históriáról, mintha műalkotás lenne. [...] Az Esztétika viszont ennek fordítottja: a művészetek az emberiség történetének megragadható, mert létező mivoltukban felkereshető, átélhető \(tán: élvezhető) darabjai - szemben az igazi történelemmel, ahol a tényekből alig marad valami \(feljegyzés, sírkő, rom, lelet), azaz legfeljebb az emlékezet, illetve a nem-létezés fikcionalizált létdarabkái. A két mű tehát egymásra mutat, egymásból érthető - természetesen nem szó szerinti \(rendszertani) értelemben, csak metaforikusan, azaz lényegüket tekintve. E tükörjátékon túl természetesen mindkettőnek van saját logikája, problémaköre - de a posztmodern utókor gyermekeként jobban tudom használni e gondolati tömböket, ha ezt a végső \(titkos) rokonságot látom."