Számos tény és összefüggés utal arra, hogy a jelenleg már ismert problémák megoldatlanságának oka
lehet az is, hogy a tudomány szerkezete és fogalomrendszere eltér a természetétől, és emiatt rosszul
tudjuk, mi is valójában a problémánk. Nem zárható ki, hogy kérdéseinkre azért nem kapunk választ,
céljainkat azért nem érjük el, mert nem is az a kérdés, nem is az a cél, amit mi annak gondolunk.
A természet rendjéből következő környezetépítő tevékenységre való áttérésnek jelenleg
még valószínűleg minden feltétele rendelkezésünkre áll. Ezek a feltételek azonban rohamosan
erodálódnak, s ha nem időben, vagyis az ökoszisztémák és a bioszféra tűrőképességi határán belül
kezdünk hozzá, akkor később már minden erőfeszítésünk hiábavalóvá válik atomháború nélkül is.
Néhány ember környezetvédő tevékenysége a társadalom zömének környezetromboló tevékenysége
ellenére legföljebb időnyerés céljából lehet eredményes. A környezet erózióját nem elég lassítani,
de még megállítani sem. A környezetet építeni, regenerálni, optimális állapotban tartani
kell. Egy ilyen tevékenységre való áttérés jelentősége az emberré-váláséhoz hasonlítható.
A környezetépítő tevékenységre való áttérés első lépései oktatáspolitikai erőfeszítéseket igényelnek.
Részben a vezetőket kell kiképezni az új célnak megfelelő feladatok irányítására, részben
pedig a „tömegeket” kell felkészíteni az irányváltásra. A bioszféra, s így az emberi populációk
jövőbeni léte is azon múlik, hogy ezt az első lépést sikerül-e időben végrehajtani.