Az esztétikai és az etikai tárgyalásmód együttes érvényesítésével megteremthető egy olyan normatívnak tekintett nyilvánosságmodell, amelyben a különböző szempontrendszerek, tárgyalásmódok párbeszédbe kerülhetnek egymással. A találkozások újabb és újabb formái mind a különböző közösségeket gazdagítják, ugyanakkor feladatokat is rónak rájuk. A nyilvánosság normativitása a közlésigényű cselekvések, közegek, terek meghatározott funkcióit jeleníti meg, méghozzá éppen ennek a sajátos nyilvánosságértelemnek a folyamatos, a végidőig véget nem érő meggyökereztetését elősegítve. A tanulmányok és esszék az esztétika, a kommunikációelmélet, valamint a teológiai szemponttal számot vető kulturális kommunikáció kérdésköreinek elemzésével a normatív nyilvánosságmodell értelmezői tartalékaira hívják fel figyelmünket.