Az Irodalmi Jelen című folyóirat Beszéd a palackból rovatában jelent meg az a tizenhat esszé, mely a magyar és a világirodalom különböző alkotásait elemzi. Szőcs Géza írásainak erénye a közvetlen hangvétel, az elméletieskedéstől való tartózkodás, ami ugyanakkor nagy rálátással, anyagismerettel párosul. Mindezek felett nem pusztán az irodalmi szöveg érdekli, hanem mindaz, amit morálisan belőle saját életére nézve az olvasó levonhat, vagy ami kollektív üzenetet hordoz. Faludy egyik verse kapcsán például, melyben a költő amerikai katonai emlékeit írja meg, a hiroshimai atomtámadás történelmi jelentőségéről olvashatunk, sajátos, elgondolkodtató megközelítésből. Másutt egy Áprily Lajos vers eltulajdonítása miatti vita kapcsán (a negyvenes években jelent meg az akkor már húsz éve írott vers egy vidéki tanár neve alatt) Szőcs Géza érdekes fejtegetésbe bocsátkozik a kötelezően ismerendő versek halmazáról és a szerkesztői felelősségről, meg a versek stílusbéli és nyelvi elavulásáról. Ezzel a hozzáállással ír a szerző Poe Hollójáról, Dsida Jenő egy ismeretlen verséről, Cs. Szabó László költői nagyságáról vagy Nigjar Hanimról, a múlt századforduló jelentős (magyar szabadságharcos apától származó) török költőnőjéről. A művelt nagyközönség olvasmánya, különösképpen magyartanárok figyelmébe ajánlható kötet.